hefop 3.1.4.
A Hunniareg Pedagógia Intézet szolgáltatásai a kompetencia alapú oktatás elterjesztésével kapcsolatosan
1. Az előzmények:
2006. január 6-án a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, mint támogató közel 80.000 millió forint pályázati összeget ítélt meg a debreceni Commitment Pedagógiai Intézet, mint sikeres pályázó részére. (Commitment Pedagógiai Intézet a Hunniareg Pedagógiai Intézet jogelődje volt.) A Lépésről lépésre az értelmes tanulásért című HEFOP 3.1.4 projekt megvalósítása sikeresen befejeződött.
2. A projekt rövid összefoglalása és célkitűzései:
A Commitment Pedagógiai Intézet szakmai szolgáltatóként Budapest XII. kerületében, Debrecenben és Hódmezővásárhelyen részt vállalt a kompetencia alapú oktatás megismertetésében, elterjesztésében és az oktatást támogató programcsomag iskolai kipróbálásában a modulok bevezetésében. Megteremtettük a személyi és tárgyi feltételeit a speciális szakmai ismeretek és módszerek közvetítésének. A résztvevő 33 intézmény mindegyike kapott egy eszközcsomagot: laptopot, projektort és interaktív táblát; valamint a pályázati összegből programcsomagok fénymásolására is volt lehetőség. Megszerveztük és elvégeztük – három helyszínen – a velünk együttműködő fenntartók és intézmények szakembereinek továbbképzését.
A továbbképzések keretében 28 intézményvezetőt, 275 pedagógust készített fel 10 képző kolléga – természetesen ők előzetesen elvégezték az általuk tanított kompetenciaterület 30 órás akkreditált képzését – a kompetencia alapú programfejlesztés eredményeként elkészült moduláris programcsomagok adaptációjára és gyakorlati alkalmazására. Az adaptációt és az alkalmazás bevezetését szakmai mentorálással, TIOK-os látogatásokkal, kompetenciaméréssel és értékeléssel, valamint folyamatos értékelő munkával, konferenciák megrendezésével, szakmai megbeszélésekkel is támogattuk.
A résztvevők alapos munkájának köszönhetően Budapest XII. kerületében, Debrecenben és Hódmezővásárhelyen a 2007/2008. tanévben megkezdődött az új programcsomagok gyakorlati alkalmazása. Az óvodák, iskolák életében, munkájában bekövetkező változásokról a pedagógusok rendszeresen tartottak belső továbbképzést, tájékoztatót, nyílt napokat, információs napokat, ahol a tantestület, az intézmény nem pedagógus dolgozói, a szülők és tanulók is tájékozódhattak az innovációról. A tanév során lehetőséget teremtettek arra, hogy minden új tartalommal, eszközzel és módszerrel megismerkedhessenek a tantestület tagjai, kialakíthassák véleményüket és felhasználhassák új ismereteiket a következő tanév(ek) tervezésében.
2006-tól a kompetencia alapú oktatás pedagógiai elveinek és módszertanának igényei szerint 2500 óvodás és 6000 általános és középiskolás tanulót érintő helyi pedagógiai innováció indult a három településen, amely jelentős hatást gyakorolhat a település teljes közoktatására.
3. Érzékelhető eredményeink
• Pozitív változások az intézmény szervezeti struktúrájában és a nevelő-oktató munkában.
• Szakmai együttműködés, folyamatos kommunikáció és tapasztalatcsere régiós és országos szinten is.
• Az egyénre szabott fejlesztések, a csoportos és kooperatív technikák egyre szelesebb körben terjednek.
• Esélyteremtő megoldások a hátrányos helyzetű, SNI tanulók részére.
• Adott programra szabott továbbképzési rendszer, tanácsadás, mentorálás igénybevételével a felkészülés, a megvalósítás, a megerősítés fontossága.
• Szemléletváltás; módszertani és tartalmi megújulás.
• Az infrastruktúra, tárgyi felszereltség javulása.
• Kapcsolatrendszer bővülése más intézményekkel.
• Új lehetőségek – Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatai.
• A pedagógusképzés modernizációja, esélyegyenlőség, fejlesztési stratégiák kidolgozása.
• Didaktikai alapértékek normává tétele (módszertani változatosság, tanulói aktivitás, differenciálás).
• A tantárgyközi szemlélet, a komplexitás elfogadtatása a pedagógusokkal.
• Az iskola szerepkörének átalakulása.
4. Lehetőségek a program továbbvitelére és fejlesztésére
Pedagógiai szakmai szolgáltatások felajánlása.
• Az iskolai innovációk szakmai menedzselése, segítése joggal elvárt szolgáltatás a Hunniareg Pedagógiai intézet munkatársaitól. Képesek vagyunk a társadalmi változásokat észlelni, s megfelelően lereagálni a napi gyakorlatban. A projekt eredményeképpen felkészültünk a kompetencia alapú fejlesztés elterjesztésére. Reméljük, hogy a hálózatépítési tevékenységünk beindít egy önmagát generáló folyamatot. Intézetünk eddig is lehetőséget teremtett a pedagógiai innovációk megismerésére és segítette az elméletek beépülését a gyakorlatba. Csak azok a tantestületek képesek a fejlesztésekre, akik képesek az iskolai élet és önmaguk munkájának elemzésére, rendelkeznek az önkontroll képességével, tudnak megfelelő munkahelyi légkört teremteni, a megújuláshoz szükséges információkat megszerezni és feldolgozni.
• Nagy hangsúlyt kell fektetni az új tudástartalmak átadására és ehhez kapcsolódóan a helyi implementáció segítésére. A hálózatépítés során már a kezdetektől ügyeltünk erre.
• Továbbra is fontos az olyan szakmai fórumok működtetése, mely lehetőséget ad a tapasztalatok kicserélésére, a felmerült problémák kezelésére. Továbbra is működtetni akarjuk azokat a fórumokat, melyek a kompetencia alapú oktatás társadalmi ismertségét, elfogadottságát erősítik.
• A tanulás fogalmának átértékelődése megváltoztatja a pedagógus tanulási folyamatban betöltött szerepét, tanulásirányító tevékenységét, és szorosan együtt jár új pedagógiai eljárások kifejlesztésével, megtanulásával, új munkaformák alkalmazásával. A pedagógusok továbbképzésének és önképzésének segítését az akkreditált tanfolyamok szervezése mellett a nevelési értekezletek, munkaközösségi foglalkozások, kisebb szakmai teamek konzultációs lehetőségeinek előtérbe állításával tartjuk megoldhatónak.
• A hálózatra csatlakoztatható, multimédiás tananyagok kezelésére alkalmas iskolai számítógépek megjelenése is merőben új képzési helyzetet teremtett az iskolákban. Itt nemcsak az informatikai képzésekről van szó, hanem azokról a lehetőségekről is, hogy különböző szakmai csoportok szerveződjenek a pedagógusok köréből egy-egy probléma megoldására, egy-egy tantárgyi blokk multimédiás prezentációinak elkészítésére. Ezek a csoportok alkalmasak lehetnek arra is, hogy egy-egy területet, oktató programot, felhasználói illetve tananyagszerkesztő szoftvert jól ismerő pedagógus tudását átadja érdeklődő kollégáinak, így teremtve meg egy fejlesztő csoport kialakulásának lehetőségét.
• Fontos feladatként kezeljük az egyéni szaktanácsadást, illetve az óralátogatással egybekötött intézményi tanácsadás iránti igényt. A fenntartók mérési rendszerének részeként a következő években elsősorban a neveltségi vizsgálatokhoz, a tantárgyi mérésekhez kapcsolódóan tervezzük ezeket. A mérések eredményeire alapozva szervezzük a pedagógusok képzését. Szakmai fórumokat hozunk létre a problémák helyi feltárása és hatékony kezelése érdekében.
• Pedagógusok és oktatási szakértők felkészítése a kompetencia alapú képzés és oktatás feladataira. A tudásalapú iskolarendszer fejlesztése, alkalmassá tétele a kompetencia alapú nevelés, oktatás megvalósítására, és ezzel hozzájárulni a tanulók esélyegyenlőségének biztosításához, a munkaerő-piaci esélyük növeléséhez.
• A kompetencia alapú óvodai és iskolai programcsomagok implementációjának, a közoktatási intézményrendszerbe való beépülésének elősegítése.
• Új tudások megszerzése és terjesztése, az együttműködő intézmények pedagógiai programjába való sikeres implementálása és azok meghonosítása. Az integrációs és inkluzív jó gyakorlatok és programok elterjesztése, bevezetésének támogatása.
• Az oktatásirányításban, fenntartói szerepkörben, intézményvezetői beosztásban dolgozók, pedagógusok munkáját segítő szakemberek, a szülők és a civil szervezetek tagjainak felkészítése a kompetencia alapú oktatás elterjesztésében való részvételre az ebből adódó feladatok sikeres végrehajtása érdekében, azaz a szűkebb és tágabb pedagógiai környezet érzékenyítése és felkészítése a modernizációs törekvések befogadására.
• A digitális tartalomfejlesztés eredményeinek alkalmazása a nevelő-oktató munkában.
• Hálózatépítés és szervezetfejlesztés keretén belül az új tudástartalmú szaktanácsadói tevékenység biztosítása, a szolgáltató szerep- és feladatkör s